Skopelosi forgatásainkat Dimitris Katsaris úr szervezte. Köszönet a munkájáért!

További együttműködő partnereink:  Molos Restaurant & Taverna,

Marigoula Villa, Kastro Studios,

Magic Rent a Car,  Lilly BBQ Sailing Trip

Skopelos a szigetcsoport középső tagja. Állandó lakosainak száma négyezer fő körüli.  Méretei szerények. Területe mindössze 96 négyzetkilométer. Domborzata változatos. Két jelentősebb hegycsúcsa uralja a tájat. A kisebb az 546 méter magas Palouki, a csúcstartó a 681 méter magas Delpi. Ez egy zöld sziget, melyet fenyő és tölgyerdők borítanak. Egy felmérés szerint Skopelos számíthatna e nem létező verseny nyertesének.  Aki sétára indul azt a fantasztikus levegő és az erdők hamisítatlan illata ejti rabul. De ne feledkezzünk meg a tengerpartról, és a minőségi strandok sokaságáról. A június előszezonnak számít, a víz olyan meleg, hogy azt sok mediterrán ország megirigyelné. A szigeten a helyi busszal vagy bérautóval barangolhatunk.

Az Északi - Szpórádok fővárosa Skopelos. Közigazgatásilag a Magnissia Prefektúrához tartozik. Sem a szigetnek, sem a fővárosnak nincs repülőtere, az a szomszédos Szkiathoson épült fel. Bizony előfordulhat, ha ősztől tavaszig néha  viharos a tenger, a kompok nem járnak a szigetek között. Ilyenkor Szkópelosz teljesen el van vágva a külvilágtól. Mi egy több mint húsz éves vékonyka  útikönyv legelső fotóján láttuk meg a várost, ami alapján elhatároztuk, hogy csomagolunk is indulunk. Nem bántuk meg. A kikötő fölé, aréna szerűen magasodó város, fehérre meszelt  házai, nos számunkra ez testesíti meg az igazi görög hangulatot. Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését e turisztikai csemege iránt, nos főleg nekik szánjuk videóinkat.

Skopelos szigete és fővárosa minden lépésünkkor és minden pillanatban a vallásról mesél nekünk. Egy hitelesnek tűnő adat szerint a szigeten 380 feletti a templomok száma. De sok közülük a működő, köztük néhány látogatható kolostorban épült fel. Szerencsénkre, az elmúlt másfél évtizedben több alkalommal volt szerencsénk találkozni a görög - orthodox vallás tárgyi emlékeivel, de kameránkat bebocsátották esküvői ceremóniákra, de még egy misére is. Így aztán már némileg felvértezve, kellő áhítattal lépünk be egy-egy bemutatásra kiszemelt templomba. A régiekbe és az újakba, melyek a görög templomépítészet nyolcadik században megszületett törekvését követik. Tegyék ezt Önök is, hiszen olyan csodákat mutatunk meg, melyek lenyűgöztek minket!

Skopelos szigetén több mint 40 kolostor található. Közülük számos gyönyörű természeti környezetben, amelyeket nemcsak a lélegzetelállító kilátásért érdemes meglátogatni, hanem építészeti és történelmi jelentőségükért is. Agia Barbara a sziget legrégebbi kolostora a 17. századból származik. A középkorban erődítményként is szolgálhatott, ezt bizonyítják az épületet körülölelő vastag falak. 15. századi templomában több értékes ikont is őriznek. Sajnos nem mindig sikerrel, mert a legutóbbi „ikonszámlálás” alkalmából kiderült, hogy néhányat a turisták magukkal vittek emlékül. A kolostort ma már nem lakják szerzetesek, de az egykori cellák közül néhányat kialakítottak vendégek elszállásolására, így aki szeretné, itt töltheti az éjszakát.

Skopelos kikötőjével szemben magasodik az a hegy, melyre az Evangelismos kolostort építették. Ezt is elhagyták már az utolsó apácák is, de nyitva áll a látogatók előtt. Skopelosi tanult szerzetesek ránk hagyott iratai szerint a Daponte család építtette egy 17. századi bizánci kolostor romjain 1712-ben. Az alapító iskolát létesített a kolostor falain belül, ahol szerzetesek tanították a sziget lakóit. Erődítményszerű megjelenése a kalóztámadások korát idézi. Tágas belső udvarából nyílnak az egykor apácák lakhelyéül szolgáló cellák. Ma egy kis kiállítás mutatja be az itt élt nővérek használati tárgyait. Templomának aranyozott ikonosztáza konstantinápolyi mesterek munkáját dicséri. Legrégebbi ikonja a 14. századból származik.

A Vakratsa család utolsó tagja 1995-ben Skopelos városra hagyta a házát annak minden berendezési tárgyával azzal a szándékkal, hogy ott múzeum létesüljön. Így ma az egykori, köztiszteletben álló, nemesi származású orvos család otthona nyitva áll minden látogató előtt. A 18. század végén, 19. század elején épült háromszintes ház Skopelos város egykor hercegek által lakott negyedében épült, a város központjában, közel a tengerparthoz. A helyiségek bútorai, a pompás női ruhák, kézimunkák, a porcelán étkészletek, gyerekjátékok, könyvekkel zsúfolt polcok és orvosi műszerek bepillantást engednek a haladó szellemiségű Varkratsa család életébe, ugyanakkor megismerhetjük milyen is belülről egy tipikus skopelosi nemesi lakóház.

Kedves velünk barangoló Nézőink kedvéért most is igyekszünk bemutatni Skopelos, azaz Chora  esti városképét. A felvételek június derekán készültek, értelemszerűen ez itt is a leghosszabb nappalok hava. E tájon lassan szürkül és köszönt be a mozgalmas éjszaka. A hosszú délutáni szieszta áldásos hatásának köszönhetően az  helybéliekbe és az akklimatizálódott vendégeikbe  mintha új erő költözne. Megtelnek az éttermek, kávéházak. Kezdődik a hajnalig tartó, mediterrán dínom-dánom. A városka frekventált utcáival ellentétben, az őslakosok negyede sötét. Néhol ég egy - két bátortalan utcai lámpa. Így aki ilyen eldugottabb, ám a leghangulatosabb magánháznál bérel szállást az jobb ha kimenőjekor  feleszerelkezik egy zseblámpával.

A Bedekker WebTv Hungary internetes televízió alapító főszerkesztője Frank Ildikó, munkatársa Erős Péter rendező-operatőr H.S.C.

alapítás éve:  © 2012.

A Bedekker WebTv Hungary leírásának műpédányát az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2014. január 9-én 140109001T azonosító szám alatt műjegyzékébe felvette.

Vissza a “Tartalomjegyzék” oldalra: Megnézem

A mezőgazdaság gyengélkedik a szigeten. Érdekes volt számunkra,  hogy amíg a légvonalban közeli Halkidikin számos méhész tevékenykedik, Skopeloson a számuk csekély. Annak ellenére, hogy a klíma és a méhek által meghálált környezet alkalmas a legmagasabb minőségi követelményeket elérő fenyő és virágméz előállítására. A szállásadónk kis gazdasága a szeptemberi pergetéskor minden termést hiánytalanul és helyben elad. Nem úgy az Ambrosia belvárosi szaküzlet kedves tulajdonosa. Aki a maga termelt mézből cukrász üzemében készíti termékeit, szépen kiszerelt üvegekben árusítja azt a turistáknak. De a boltban esténként a főnök maga süti azt a speciális fánkot, melynek egyik fontos alkotóeleme a skopelosi méz. Ezt ne hagyják ki!

Ebben a vendéglőben elvarázsoltak minket, és a láthatóan gyakran visszajáró törzsvendégeket is. A főnök és tulajdonos Panagiotis Asteriadis különleges gasztronómia csodával készül nap - mint nap a vendégek megnyeréséért folytatott csatába. Az étterem ízvilága görögös, ám a megszokott, mondhatni kötelező ételek is rafináltan kifinomultak, teljesen új fűszer harmóniákkal ötvözöttek. De ez még nem minden! Az étlapról választható,  saját ötleten alapuló  kreatív ételköltemény emléke még sokáig motoszkál azok fejében, akiket jószerencséjük a Molos asztalához vezetett. De Panagiotis úr nem csak dirigál,  főz, felszolgál hanem néhány meghirdetett estén, buzukijával zenél is a vendégeknek. Íme: Panagiotis Bouzouki Band videója   Click

Skopelos tárt karokkal várja az aktív nyaralást kedvelő vendégeit. Igen népszerű a Kayaking Greece “fedőnevű” program. Mint annyi más dolgot, ezt sem helybéliek, hanem egy Angliából ide érkezett, vállalkozó szellemű fiatalember, Neil alapította és működteti. Segítőivel a sziget két pontján várják a meghirdetett időpontokban az akár kezdő résztvevőket is. Szemtanúi lehettünk a komoly erőfeszítést és nagy gondoskodást igénylő előkészületeknek, mely során a kajakokat menetkész állapotba hozták. Nekem mint dunai evezősnek külön tetszett, amint a hajóban helyet foglalókat a vállalkozás emberei húzták a tengerbe. Ennek a programnak a “Sunset tours” a neve, ami csodás naplementével ajándékozza meg a résztvevőket.

A PADI Skopelos Dive Center kitalálója sem a sziget szülötte. Ő Thesszalonikiből költözik nyaranta ide, hogy két telepükön várják a kezdő és haladó búvárokat. Volt egy pár percünk beszélgetni, amikor megtudtam, a Sporades szigetcsoport vizei nem a gazdag és megfigyelhető halállományáról, hanem a mélybe süllyedt ezeréves műemlék romok felkereshetőségével vált híressé. Ám ezek jelentős része még régészeti zárt területnek számítanak, de a “földiség” révén együttműködnek a tehsszaloniki-i egyetemmel, így évről - évre bővül a számukra látogatható területek száma. Ám addig is a kezdőknek kezdődjön az oktatás. A szárazföldön, majd a telepnek helyt adó luxusszálló strandjának vízében. Aki jelentkezik azt magához öleli a mámor!

Skopelos a világhírű film a “Mamma Mia” forgatásának helyszíne. Az egyre bővülő szakirodalomból tudtuk meg, a stáb mintegy bő hetet töltött a szigeten. A film jeleneteinek többségét a stúdióban felépített díszletben forgatták. A környezetet aztán trükkel kopírozták be a jelenetekbe. A sziget marketingje - ez a tapasztalatunk - nem nagyon épít a “Mamma Mia” sikerére. Inkább a szomszéd Szkíathosról indulnak azonos nevű, hajós túrák. A nehezen azonosítható eredeti helyszíneket (a tévedés minimális kockázatával) mi is felkerestük. A szállásunkhoz közeli Glysteri, már teljesen elhanyagolt strandját (férfiak megérkezése a Mamma szállodájához) Kastanit, ahol a strandjeleneteket készítették, és Ag. Ioannist az esküvő kápolnáját.

A Rodios család egyike a legrégebbi és legismertebb mai görög fazekas családoknak. Már a harmadik generáció készíti szívvel-lélekkel a legszebb tárgyakat felhasználva az ősi formavilágot, de kiszolgálva a legújabb igényeket is. Számos hazai és nemzetközi elismerést vívtak ki, amelyekre nagyon büszkék. Folytatva az elődök útját Nikos Rodios és lánya Magda kezében Skopelos földje elegáns formát ölt. Ihletet az antik művészetből és a sziget természeti szépségeiből egyaránt merítenek. Egyedi forma és színviláguk messziről felismerhetővé teszi alkotásaikat. Nemcsak vázák, tálak és bögrék, hanem dekoratív virágcsokrok, koszorúk, ékszerek és apró házak is sorakoznak a fazekas műhely alkotásait árusító üzlet polcain.

Skopelos egy fantasztikusan gyönyörű hely, a  Szporádok szigetcsoport egyike. Fővárosa az azonos nevű Skopelos, melyet a helybéliek Chora-nak is neveznek. Fontos ezt tudni, mert például van olyan komptársaság, mely így árusítja a mentejegyet. Tehát el ne vétsük célállomásunkat, mely egyébként kikötőváros, a másik Loutrákion. Ezt pedig a felette magasodó hegyen fekvő Glossa-ként is emlegetik. Tehát ha ide készülünk, jobb ha rögtön megtanuljuk ezeket a furcsaságokat. Az elkövetkezőkben célunk bemutatni az a sok-sok természeti és építészeti szépséget, a kínált programok kavalkádját, melyek mind a garanciái, hogy ezen a vidéken tartalmasan tölthetjük el szabadságunkat. Tehát virtuális útitársaim, induljunk felfedező utunkra.

Skopelos aránylag kis sziget. Jellemző adatok: 17 kilométer hosszú, szélessége átlagosan 8 kilométer. A tengerpartja 67 kilométeres.  A szigetet hosszanti irányban egy erdőkkel övezett  főútvonal szeli át. Ezen közlekedik a helyi menetrend szerinti  buszjárat, ami nem alkalmas minden látnivaló alapos feltérképezésére. Ennek legcélszerűbb eszköze egy bérelt autó lehet.  A magyar látogatók számára ajánljuk a Magic Rent a Car autókölcsönzőt, ahol az egyik tulajdonos, Ildikó magyar. Őt akár speciális ajánlatokért is érdemes megkeresni. Náluk minden méretű autó, quad, motorkerékpár fellelhető, foglalható. Fontos tudni, hogy a járművek a szigetről nem elvihetőek. Amint megtudtuk, felár ellenében az esetleges kárra teljes Casco is köthető.

A Marigoula Villa tulajdonosa Sofia egy elbűvölő görög asszonyság. A szállás tíz - tizenöt perces könnyű sétával érhető el a kikötőtől, ahonnan első alkalommal pár euróért egy taxival érkeztünk. A négy személyre bérelhető “villa” egy egyedi igényeket kiszolgáló lehetőség. A több épületben megbúvó apartmanok egyik típusában van, a másikban nincs konyha. Persze itt nincs is nagyon szükség erre, hiszen az úszomedence melletti teraszon, minőségi “kötelező”reggeli várja a vendégeket. A szobák komfortosak, minőségi bútorokkal berendezettek. A tisztaság makulátlan. A fürdőszoba berendezése is példaértékű. Szóval, aki szállást keres ezen a gyönyörű szigeten, ár-érték arányban nem hiszem, hogy talál jobb lehetőséget a “fő”városban.

Az Utazási tanácsok című oldalcsíkban részletesen írok, hogy miként is lehet Skopelosra eljutni. Elsőre ez nem könnyű feladat. De bátorítunk mindenkit, vágjon bele, hiszen egy olyan különleges élmény várja a látogatókat a szigeten, mely feledtet minden nehézséget. Azon nehézségeket, melyek inkább a felfedezés örömét nyújtják azoknak, akik kedvelik a kalandokat. Szkópelosz sem repülővel nem elérhető. Ide a köldökzsinórt az elég nehezen kiismerhető, minden logikai rendszert nélkülözően tervezett menetrend szerint közlekedő kompok jelentik. Persze amit ebben ígérnek, azt be is tartják, kivéve ha (nem turisztikai szezonban) viharos az időjárás. Mi a Hellenic Seaways “Repülő Macska 5” gyorsjárattal oda, és hagyományos járatával vissza utaztunk.

Dimitris Katsaris

Thesszaloniki, Fehér torony

Flyingcat 5

Buszjegyeink....

Thesszaloniki belvárosa

KTEL Macedonia

KTEL Volos

A színes jegyeink

Jön a busz!

Menetrend Skopeloson

Kedvencünk: Panormos

Pihenés frappéval

Milia beach

Loutraki Port

A június ízei

Viszlát Skopelos

Elővételben váltott  buszjegyeink

Indul a 78-as busz

Thesszaloniki, Repülőtér

A tranzit várócsarnoka

Búcsú Görögországtól

A busz a hazai gyakorlattól eltérően kiszolgálja utasait. Az érkezési szintről indul, az indulási szintre érkeznek a járatok. A repülőtér nevét a térségről kapta. Nem tévesztendő össze a szomszédos országéval. Időnként vitatkoznak is egy jót ezen a görög és macedon politikusok.

Utazási tanácsok:

Magyarországról Skoplelosra   egyénileg nem könnyű, de nem is nehéz eljutni. Bécsből heti egyszeri járat repül a szomszédos Skiathosra, ahonnan vizitaxival lehet eljutni célállomásunkra. De próbálkozhatunk az Aegan görög társasággal. Talán találunk egy athéni átszállással nekünk megfelelő árú és időpontú járatot. Mi Thesszaloniki érintésével vágtunk neki az útnak. Bármikor is ér ide a gépünk, legalább egy éjszakát e szép városban kell töltenünk. Ha tehetjük, akár többet is!

Válasszunk olyan belvárosi szállodát, mely a repülőtérről induló  78-as és a 78N busz valamelyik megállója környékén található. Jegyet a buszon az automatából vásárolhatunk. Ezért legyen nálunk apró, Euróban.  A 65 év felettiek a városi buszokat féláron használhatják.

Thesszalonik a Fehér toronyról, múzeumairól, nyüzsgő tengerparti sétányáról és a magas házakkal körülvett számtalan templomáról nevezetes.

A város főútján több autóbusz is indul a KTEL Macedonia autóbusz pályaudvarra. Előzőleg szerezzük be a buszjegyeket. Ha a Kioszkok valamelyikében vásároljuk, úgy olcsóbb. De a buszon is ott az automata.

A KTEL Macedonia kupolával fedett busz végállomásáról indulnak a kényelmes buszok Volosba. A jegyünket a váróban található pénztárnál váltsuk meg. A buszok többször indulnak naponta, válasszunk egy reggeli járatot. Az út több mint két óra, úgy készüljünk, hogy  nincs megállója.

Az út Thesszalonikiből Volosba igencsak érdekes (volt!). Hiszen elhaladunk a 2911 méter magas Olympos hegy lábánál, sőt az út  elkanyarodva a tengertől, átvág a híres Tembi völgyön is. Friss tájékoztató: elkészült egy új sztráda szakasz, így a gyorsjáratú buszok úgy futnak át ezen a szép vidéken, hogy nem sokat láthatunk a tájból. Viszont, ki tudja miért, az utazási dő nem rövidült szinte semmivel.  A volosi KTEL buszpályaudvartól bizony kicsit gyalogolni kell a kikötőig. De leinthetünk egy taxit is.

Volosból több hajótársaság is indít járatokat. Például a Hellenic Seaway és az Anes. Más indulással, más menetidővel és más áron  vásárolhatunk jegyeket ezekre. Érdemes online foglalni és fizetni. A menetidő Skopelosra több óra. Aki Athénba repül őket a fővároshoz közelebbi kikötők és járatok szolgálják ki. Skopeloson az a szokás, hogy a vendéglátók a kikötőben fogadják a vendégeket.

A szigeten, az azt átszelő egyetlen főúton jól szervezett, és megbízható a tömegközlekedés. Más görög helyszínekkel ellentétben itt mindenki tájékozódhat a menetrendről. Tapasztalatunk szerint csak pár perces késéről lehet szó!

A buszjegyek színe és ára a megtett távolságtól függ. Előfordulhat, hogy egy pár perces sétával elérhető, célunkhoz közelebbi megállóból már olcsóbb a viteldíj.

A sziget nagyon sok, kiváló adottságokkal rendelkező stranddal büszkélkedik. Egy nekünk nagyon tetsző hely meglátogatásáért érdemes pár perces buszos utazást is vállalni.

A kávéhoz, jegeskávéhoz kéretlenül is hozzák, aztán csekély összegért fel is számolják a vizet. Jobb helyeken még egy kis kóstolóval is megvendégelik az idegent.

Mint sokfelé Görögországban a napágyak és az ernyő használata díjmentes. A működtető elvárása a fogyasztás. Ám ha belegondolunk, hogy más országokban mennyit fizetünk ezért a szolgáltatásért, akkor rájövünk, hogy kevesebb pénzért itt még egy jó frappét is ihatunk.

A gyümölcsöket, no és minden mást is,  komppal a szárazföldről szállítják az üzletekbe. Tapasztalatunk szerint áruk itt kb. a duplája mint Thesszalonikiben.

Számunkra különös, hogy Skopelosra minden vízi úton érkezik. Az árukat kamionokban a nagyobb kompokon hozzák, de sűrűn megfordulnak a kikötőben azok a speciális tengerjárók, melyek speciális szakmák képviselőit és a munkákhoz szükséges anyagokat szállítják a kikötőbe. Ottlétünkkor például a kikötő aszfaltját javította egy erre specializálódó csapat. Ki és berakodva munkagépeiket, de még a forró aszfalt is a hajó gyomrából került elő.

Az oda úttal ellentétben, ha (csak!) este indul vissza Thesszalonikből a repülőgépünk, ráérünk aznap korán indulni Skopelosról. Aki nem akar sehonnan sem elkésni, jól teszi, ha Volosban még a szigetre indulás előtt megvásárolja a buszjegyét innen Thesszalonikibe. Mi is így tettünk. A buszon, bár a jegyen jelzik azt, mindenki oda ül, ahová akar. De csak annyi jegyet adnak ki, ahány ülőhely elfoglalható. Számítani kell országúti dugókra, ezért percre ne számítsuk ki a csatlakozásokat.

A már megismert KTEL Macedonia buszterminál kupolás csarnokába fut be a volosi busz. Az épület elöl indulnak a híres 78 és 78N jelű járatok. Figyelem! Ezen a repülőtéri vonalon drágább a tarifa. A buszok átszelik Thesszaloniki belvárosát. Próbáljunk ablak mellé ülni, és mint egy turistabuszon élvezzük a látványt. A főutat szegélyező épületek sorát megtörő műemlékek sokaságát.

A reptéren más a csomagfeladási rendszer a megszokottól. A pultnál kezelt bőröndöket az utasnak kell az ellenőrző átvilágító pulthoz vinnie. Aztán irány a transit. Aki itt vásárol enni és innivalót, az borsosabb számlára számíthat.

A nézőinknek nagyon szerettünk volna bemutatni egy különlegességet, amit mi sem próbáltunk még. Baráti kapcsolat révén ismerkedtünk meg Juannal, a Skopelosra költözött francia fiúval. Aki abból él, hogy saját vitorlásán viszi kirándulni az érdeklődőket. Nem egyedüli ebben az üzletágban. A kikötőkben, este felé lehet érdeklődni, helyet foglalni a reggel induló járatokra. Az nem sokkal magasabb egy tömegekkel zsúfolt kirándulóhajóra megvásárolhatónál. A Lilly fedélzetére váltott jegy mindent magában foglal. A kirándulást, az ételt és italt. Valamint azt a sikert, melyet a társaság Facebook oldalán olvashat el minden kétkedő. (BBQ sailing Trip.com). Akik a rövid videón  kivűl még néznék hosszabban is a kalandunkat, nekik készült “A Lilly útja”  Click

Második skopelosi utazásunk nyár végére, ősz elejére esett. Picit több szabadidőnk volt arra, hogy jobban szemügyre vegyük azokat a bíztatónak tűnő strandokat, melyeket előzőleg erre érdemesnek tartottunk. Igy tértünk vissza Milia Beachre. Ide már beköltözött a piacgazdaság, mert sok más helyi stranddal ellentétben (ahol némi fogyasztás ellenértékeként ingyenes a napágyak és a napernyő használata, itt bizony ezekért fizetni kell. De szerintünk megéri. A hely intimitása, a remek és látványos partszakasz, nagyszerű lehetőségeket kínál a különlegességeket kedvelők számára. Ha egyszer igazi “nyaralóként” térhetünk vissza erre a fantasztikus szigetre, az biztos, hogy ezen a strandon törzsvendégek leszünk.

Az első utunkat Skopelosra május végén, június elején szerveztük. Úgy alakult, hogy másodszor augusztus végén, szeptember elején érkeztünk ide. Mindkét látogatásunk kikerülte a főszezont. Aminek igen sok előnye van. Például nincs még és már perzselő forróság, a szállások árai jelentősen olcsóbbak mint júliusban, és főleg augusztusban. Nincs tömeg a strandokon, ahol a víz hőmérséklete már és még kellemes, ha nem is olyan meleg, mint a nyár derekán. Nincs tumultus az éttermekben, a különféle turisztikai programokon. Ám van valami, ami nekünk nagyon sokat nyom a latba. Mégpedig az, hogy a tavaszi, kora nyári időszakban egész Görögország virágpompával, illatozó erdőkkel, mezőkkel jutalmazza az ekkor ideérkezőket.

Mi rendre magunk keressük és foglaljuk utazásunkhoz a szállodát, apartmant. Skópelos esetén sem történt ez másként. Egy utazási irodában, ha felkészült és őszinte az értékesítő, akkor módunk van alaposabban informálódni. Bizony esetünkben más forrásokra kell hagyatkoznunk. Sokat segítenek a vendégek értékelései. Ha rossz tapasztalatokról olvasunk, máris ugrunk tovább. Egy ismeretlen helyen nehéz elképzelni a szálláshely elhelyezkedését. A térképen való beazonosítás is sok tapasztalatot igényel.  A fotók-videók (azok is amelyeket mi készítünk) sokszor  kívül rekesztik a zavaró környezetet. Csak remélem, aki nyomdokunkba lépve, szkópeloszi látogatásukhoz a Kastro Studios-ban foglal szállást, nem fog csalódni. Nekünk tetszett!

Második odafelé tartó utunk kapcsán kell megjegyeznek, hogy kipróbáltuk a Thesszalonikiből, a főszezonban reggel tízkor induló gyorshajót. A jegy áráról el kell mondani, hogy nem nevezhető kifejezetten olcsónak, de olcsóbb a busz - komp - komp busz viszonylatnál. Hátránya, hogy a Budapestről érkező repülő menetrendje nem engedi meg a közvetlen elérhetőséget. Igy oda és vissza úton egy-egy éjszakát Thesszalonikiben kell tölteni. De ez egy pazar lehetőség a város felfedezésére, így sem kidobott pénznek, sem elfecsérelt időnek egy a kis megállót nem lehet nevezni. Akit bővebben érdekel Thesszaloniki, két videó is található a Central Macedonia oldalunkon.

A szeptember  ízei

Sokfelé  étkezhetünk a szigeten. Az árak picit magasabbak itthoniaknál, de nem megfizethetetlenek az  Amikor ezt a képet elkészítettem, még nem tudtam, hogy az agyagedényben utazásom egyik legrosszabb étele vár. A mögötte lévő musaka valamivel jobbra sikerül.  Az étkezési időpontok kicsit későbbre tolódtak a számunkra megszokottnál.

Miután szezon után indultunk hazafelé, már nem járt a közvetlen komp Thesszalonikibe. Így maradt a komp - busz variáció. Viszont, miután nem volt lehetőségünk elővételben megvenni a Volos - Thesszalonik buszjegyet, csak a két órával későbbi járatra válthattuk azt meg. Megint tanultunk valamit.

Kényszerpihenő Volosban, 2017.

A második utunk, hazafelé Thesszalonikiből rossz szájízzel ért véget. Ugyanis “szélnyírás” miatt gépünk átstartolt a Liszt Ferenc repülőtér betonja felett. De aztán pár perc múlva simán landoltunk.

Újdonság: Online Travel Book about Skopelos - Online Útikönyv Skopelosról

Érdekel