Bedekker WebTv Hungary

 

Isola d’Elba Olaszország egyik legismertebb térségének, Toszkánának a része. Ha tehetjük, akkor autóval utazzunk el ide.  Itália nyugatai partvidékét itt a Tirrén-tenger mossa. A szárazföld kikötője Piombino, innen indulnak a kompok, hogy nem egész egy óra alatt vigyék az utasokat, no és a járműveket a sziget kikötőjébe, Portoferraioba.  Mi ősszel érkeztünk ide, és magyar szót egyáltalán nem hallottunk, de hazai rendszámú autót, motort sem láttunk parkolni sehol. Szeptember itt már nem számít főszezonnak, az árak is megfizethetőbben a július - augusztusi hónapokhoz képest. Ahogy egy helyi  turisztikai szakembertől hallottuk, Elbát túl drágának ítélik a volt szocialista országok utazási irodái. Ezt a főszezont kikerülők, mi mi, nem érzékeltük.

Portoferraio - kikötője, első napunk, első állomása.  Ide érkeznek a szárazföldről a helybéliek, és a turisták egyaránt. Itt bonyolódik a kereskedelmi hajózás és horgonyoznak a jachtok, kisebb nagyobb csónakok, halászbárkák. A félköríves partján épültek a város legszebb palotái. Portoferraio ősi település, fontosságát az itt bányászható vasérc alapozta meg.   Neves üzletek, drága éttermek, bárok és kávézók üzemelnek itt, teraszukon gazdag és ráérő helybéliekkel, vásárlásba belefáradt turistákkal. Ez Isola ‘Elba ütőere. Innen vághat neki a felfedező a lankás domboldalra épült Óvárosba, melyet már messziről is, a tájat uraló Világítótorony jelez. Ezt a neves és a várost jelképező építményt Grand-Duke Leopold of Lorraine építette 1788-ban.

Portoferraio - Óvárosa, a múltban biztonságát a két erőd, a Forte Inglese és a Forte Stella volt hivatott szavatolni. A negyed leghíresebb épülete, a  Palazzina dei Mulini, mágnesként vonzza ide az egyéni és csoportos látogatókat. Ez volt Napoleón hivatalos rezidenciája, amikor bukása után száműzték Elbára. A meglátogatása előtt érdemes informálódni a nyitvatartási időkről, és azt se feledjük, itt a szigeten könyörtelenül betartják a sziesztát. Ennek órája közeledvén, mindenkit, udvariasan ugyan, de kitessékelnek az épületekből. A pazar helyen állva elgondolkoztunk, mi motiválhatta Napóleont, hogy megszökjön innen, mely újabb kudarca után került a zord Szent Ilonára? Innen pár kilométerre volt a császár nyári palotája. Azt is keressük fel!

Marciana & Monte Capane is  a sziget teljes területét átfogó nemzeti parkban található. Akit a negyven orchidea- faj virágzása érdekli annak  a tavaszt kell utazása időpontjaként választani. Ekkor további számtalan érdekes virágra is rácsodálkozhatnak. Ősszel maradt a táj, a más-más arcukat mutató öblök és hegyek. Mi a Capane hegyre induló libegő alsó végállomását keresve fedeztük fel magunknak Marciana városkát, annak bájos utcácskáit. Nem bánva azt, hogy a libegő parkolóját nem is itt, hanem pár kilométerre Marciana Marina felé találtuk. Így a szezon végén is nehéz volt parkolót találni. De aztán már repített is minket a különleges álló libegő. A hegy tetején aztán bőven volt időnk a nézelődésre, mert itt is bekövetkezett a szieszta. Amikor leállt a felvonó. 

Capoliveri egyike az Elba szigetre és a szárazföldre  oly jellemző hegyi városkáknak. Szépségével számtalan látogatót vonz falai közé. Ezért a bájos település felfedezését magunk is beiktattuk programunkba. Tettük ezt azért is, mert a másoknak  ajánlott, második elbai szálláshelyünktől ez igazán csak pár perc autóútra van. Aki itt jár, járhatna akár más toszkán városkában is. Persze itt nincsenek olyan híres műemlékek mint amelyek a szárazföldön látogathatók. De főleg azoknak, akik egy modern üdülőhelyen, vagy egy modern tengerparti városkában múlatják az időt, Capoliveri megmutatja a térség oly jellemző mediterrán életérzését. Ami mellé a zeg-zugos utcácskából kinézve, hihetetlenül gyönyörű panoráma társul. 

A második szálláshelyünket, lényegében Porto Azzuronak köszönhetjük. Az ide vezető  úton szemeltük ki magunknak a hotelt. Hogy aztán visszafelé le is foglaljuk nyaralásunk utolsó három napjára a szobánkat. E településre vacsorázni sincs értelme bejönni kilenc- tíz óra előtt. Nappal viszont, az itt is kötelező sziesztát kivéve,  pezseg az élet. A városka legszebb arcát a kikötő mólójáról mutatja. Aztán aki beveti magát a történelmi óváros szűk utcáiba, ott a szokásos üzletekkel, bárokkal és kávéházakkal találja szembe magát. Egy tájékoztató szerint a Piccola Minieraba, a múzeumként is működő bányába innen lehet eljutni a legkönnyebben.  De legalább marad egy érvünk, hogy miért jöjjünk vissza Elba szigetére.

Elbára Magyarországról közúti közlekedéssel elég macerás eljutni. Mi az autós utazást választottuk. Szlovénián, Velencén, Firenzén keresztül nagyon kényelmesen lehet 12 óra alatt eljutni Piombinoba. A Fi -Li - Pi nevű autóút Firenzétől a tengerpartig ingyenes, érdemes ezt választani. A főszezonon kívül már nem kötelező a kompjegy lefoglalása, ám a szombati vissza utunkra, a kiszemelt járatra elkelt minden jegy. Így aztán alkalmazkodni voltunk kénytelenek!  Tehát megérkezésünkkor már érdemes megváltani a jegyünket a kívánt időpontra.  Érdekes lehetőség repülővel jönni Elbára. Megnéztük az aranyos kis repülőterét. Itt minden úgy van mint a nagyoknál, csak mini változatban. Elbára repülő társaságok: Silver Air, Intersky and Skywork. 

Ajánlott szálloda:

www.caladimola.it

Felfedező utunkon Isola d’Elbán, 

2013. szeptember

Vissza a Bedekker WebTv Hungary nyitó oldalára!

A Bedekker WebTv Hungary előállítója és kiadója a BTTV Műsorgyártó Alkotóközösség

© 2012

Minden jog fenntartva!

Utazási információk,

később